A március 14-18. közötti ukrajnai tanulmányút élményei

 

A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) harmincfős csapata az Ukrán Nukleáris Társaság (UNT) meghívását elfogadva március 14-18. között egy szakmai tanulmányútra vállalkozott, a „közeli” Khmelnitsky Atomerőműbe látogatott.

Első felvonás

Első kérdés: Mitől is lehet közeli a 968 km-re lévő úti cél? Csángóföldre, Erdélybe utazni egészen más érzés, nem a kilométereket számláljuk, hanem a közös kapcsolódási pontokat keressük és kutatjuk. Azt, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt bennünket.

Kárpátalján keresztül – Beregszász és Munkács érintésével – mi, a magyarországi nukleáris területen dolgozók az ukrajnai kollégáink szakmai tapasztalataira vagyunk kíváncsiak és ebben a törekvésünkben egy, az ukrajnai autóúton a „semmiből előbukkanó” STOP tábla, avagy egy nyolcórás határátkelés sem állíthat meg bennünket!

Először is szögezzük le: a villamos-energia ellátásunkban a négy paksi reaktorblokk mellett jelentős szerepet vállalnak a hazánk számára olcsó villanyt exportálni képes szomszédos országok, így a hatalmas beépített kapacitással rendelkező Ukrajna is, mely egyéb termékek pl. turbinák, dízelgépek gyártása terén korábban is és ma is meghatározó szereplő a piacon. Állításomat alátámasztva, idézek a Szovjetunió címet viselő, a Móra Könyvkiadó által 1977-ben megjelentetett képes földrajzkönyvből: „Évente több mint egymillió tonna kohókokszot és három millió tonna vasércet importálunk Ukrajnából. 1966-1970 között tíz milliárd kilówattóra villamos energiát kaptunk ugyaninnen, valamint több száz dízelmozdonyt cserébe magyar élelmiszeripari berendezésekért és más árucikkekért.”

Visszatérve az utazási élményekre, zökkenőmentesen jutottunk el a magyar-ukrán határra, ahol viszonylag rövid idő alatt átjutva, jöttek a buszunk kerekeit, alvázát is „meg-megrázó” élmények. A jelzett forrásból folytatva az idézést: „Az alacsony hágókon, szorosokon át csaptak be a Kárpát-medencébe a történelmi népvándorlások hullámai is. A Vereczkei-hágó és az Uzsoki-hágó neve ismerős a honfoglalás krónikájából: a magyarok derék hada ezen az úton érkezett a mai hazánk területére. Az elalacsonyodó hegyláncok közt napjainkban (1977.) kitűnő országutak kötik össze Ukrajna többi részét a Kárpátokon-túli területtel.” A határ és Munkács közötti szakaszra a kitűnő szó helyett ma a kátyúkkal gazdagon díszített kifejezés illik, de említhetnénk azt is, hogy három helyi autószerelő közül kettő biztosan azt ajánlja, hogy próbáljuk ki ezt a szakaszt is és ekkor a felejtés homályába fog elvészni a Paks-Cece közötti szokásos „meg-megrázó” élményünk. Az élet kárpótolt bennünket, ugyanis Netyisin (Netesin) város legszélén található Üzleti Találkozások Központjának szállójába ígért 20 órás érkezésünk helyett még 22 óra után is kedvesen, pazar vacsorával vártak bennünket. Szucsán Marinától megtudtuk, hogy Korenyuk Vladiszlav Petrovics úr, a Khmelnitsky Atomerőmű Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője fogadott bennünket, Az ő járművét követtük a térképen egyébiránt nem feltüntetett aszfalt-úton. Itt jegyezném meg, hogy a szálloda és környezete elsőrangú, a kényelem, a pihenés biztosított volt.

Második felvonás

Némi izgalmakkal fűszerezett elindulás után buszunk befutott a Khmelnitsky Atomerőmű Oktató- és gyakorlóközpontjának parkírozójába. Bent Iszupov V. I. főmérnök-helyettes úr fogadott bennünket. Rövid tájékoztatója után az itteni szimulátort működés közben is megismerhettük. A 180 főt foglalkoztató képzési központban tanulnak az üzemeltető, a karbantartó és a műszaki háttértevékenységet folytató erőműves személyzet tagjai. Évente közel húszezer fő lépi át az intézmény küszöbét, ugyanis az összesen 5200 fős állomány négy-négy alkalommal vesz részt az előre kijelölt továbbképzésen. Természetesen kiemelt figyelemmel kezelik a két működő blokk száznyolcvan fős jogosító vizsgás személyzetét.

Mikor beléptünk az itteni szimulátor helyiségbe otthon éreztük magunkat. A sok hasonlóság mellett felfedeztünk a miénktől eltérő munkahelyeket is. Az itteni blokk-vezénylők valósághű paneljai előtt, a baloldalon a reaktoroperátor mögött a teljes primerkörért felelős műszakvezető munkahelyét, illetve annak kiterjedt feladatkörét ismerhettük meg. Jobb oldalon elöl az egy darab nagynyomású és a 4 darab kisnyomású turbinák működtetéséért felelős operátor munkaasztala található, mögötte a blokkügyeletes monitorai találhatók. Ami igazán izgalmas volt számunkra, hogy az ismerkedést követően az üvegfallal elválasztott helyiségből az éppen szolgálatot teljesítő instruktor a számítógépe segítségével „váratlanul” előidézett egy üzemzavart. Jó volt tudni, hogy az itteni kezelőszemélyzet azonnal felismerte a szimulált eseményt (primerköri hűtővíz szekunderkörbe történő szivárgása az egyik gőzfejlesztőben), és jól vizsgázva nem csak az instruktor, hanem az ott lévő magyar küldöttség tagjai előtt is bizonyítottak. (Itt jegyezném meg: a svájci-német határon lévő Leibstadt Atomerőmű új látogató-központjának alagsorában lett megépítve a szimulátor-helyiség, hogy a látogatók egy üvegfalon keresztül figyelemmel kísérhessék a svájci személyzet képzését is.)

Az Oktató- és gyakorlóközpontjában volt lehetőségünk megismerkedni egy üzemanyag-kazetta imitátorral, mely azonos méretű az eredeti, 1000 MW-os reaktorokban használatossal és megtudtuk, hogy inaktív körülmények között az 1. blokk indítása előtt áramlástani vizsgálatokhoz használták.

Buszunkkal az erőmű kilátójához érkezve lehetőséget kaptunk arra, hogy a helyi villamos elosztó állomás előtt, egy kisebb domb tetejéről letekintve egymás mellett láthassuk az 1-2. működő és a még be nem fejezett 3-4. blokkok épületegyüttesét, valamint a hűtővíz vételezések műtárgyait. Szakavatott kísérőnk révén nagyon sok információhoz jutottunk. A négy darab, egyenként ezer-ezer megawattos un. sorozat blokkokból létesülendő atomerőmű építését az 1970-es évek végén tereprendezéssel kezdték. Az erőmű 22 négyzetkilométer felületű, mesterséges hűtőtavának kialakítását 1980-ban kezdték, majd ezt követően 1981-ben az 1. blokk építése kezdődött. Itt jegyezném meg, hogy 1978-ban a Szovjetunió nemzetközi megállapodást kötött Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Magyarországgal az itteni erőmű építésében való részvételről, így büszkék lehetünk arra, hogy nemzetközi összefogással, ezen belül is magyar villanyszerelő szakemberek (VERTESZ) közreműködésével létesült az 1. blokk, melynek sikeres üzembe helyezését (1987.) követően 1988-ban már rákapcsolhatták az elektromos hálózatra. A 2. blokk építését 1983-ban kezdték el és terveik szerint 1991-ben kapcsolták volna a hálózatra. Az 1986-os csernobili események felülírták a terveket és az Ukrán Legfelsőbb Tanács 1990-ben moratóriumot hirdetett az új blokkok kapcsán. Ezért a 2. blokk üzembe helyezése több évet késett. A moratórium 1991-ben történt feloldása után 1993-ban tudták folytatni a munkálatokat. Sajnos pénzügyi nehézségek is hátráltatták az építkezést, így azt csak 2002-ben sikerült felgyorsítani. A 2. blokkot 2004 közepén kapcsolták Ukrajna elektromos hálózatára. Megtudtuk, hogy az itteni két blokk évente összesen 13-14 milliárd kilowattóra villamos energiát termel, ezzel Ukrajna atomerőművi áramtermelésének 9-10 %-át adja.

3-4. blokkok befejezése már nem sikertörténet! 2006-2009. között felülvizsgálatot folytattak az addig kialakult helyzetről, majd 2015-ben a közismert politikai térben (orosz-ukrán incidensek) olyan döntés született, hogy elvetették az orosz reaktorokkal és az orosz tervekkel történő befejezést…
Vélhetően lebontásra kerül a 3. blokk építési területén lévő turbinagépház és részlegesen visszabontják a konténmentet is. A hűtővíztároló helyzetét is felülvizsgálták és megállapítást nyert, hogy a meglévő víz kapacitása elegendő a 3-4. blokkokhoz is.

Látogatásunkat a Khmelnitsky Atomerőmű irodaházában folytattuk, ahol egy oktatás keretén belül megismerhettük a helyi munka-, tűz- és sugárvédelmi követelményeket.

Az üzemi területre lépve először a 2. blokk éppen 1010 megawattal dübörgő turbinagépházában tehettünk egy körsétát. Itt tudtuk meg, hogy a közeli Netyesin város távfűtéséről és szolgálati meleg vízéről is itt gondoskodnak, ami csak a legnagyobb hidegek esetén éri el a 8-10 megawatt hőenergiát.

A működő 1. blokk vezénylőjében is látogatást tehettünk, így a szimulátorban már tapasztaltak visszaköszöntek, az üzemzavart leszámítva. Mivel minden szakmai kérdésünkre kimerítő választ kaptunk, így teljes nyugalommal és elégedettséggel tértünk vissza a szállodába egy ebéd erejéig.

 

A délutáni szakmai tanácskozás elején nagy megtiszteltetésben volt részünk. Panasenko vezérigazgató úr szívélyesen, jó barátként fogadott bennünket. Örömtelinek értékelte az érdeklődésünket és ennek megfelelően mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat és a szakmai kérdéseinkre választ kapjunk.

A Khmelnitsky Atomerőmű gazdasági vezetése mellett az Ukrán Nukleáris Társaság (UNT) vezetői (képviselve egyben az Ukrán Tudományos Akadémia szakmailag illetékes bizottságát is) és az ukrán atomerőművek üzemeltetését összefogó (iparági) szervezet, az ENERGOATOM szakszervezeti vezetői is köszöntöttek bennünket, valamint röviden ismertették intézményeik tevékenységét. A barátságos fogadtatás okát is megismerhettük, ugyanis az elmúlt évben Magyarországon (Budapest és Paks) tett látogatásuk kellemes és hasznos emlékeket hagyott bennük, és ezt szerették volna viszonozni. Kiemelték azokat a területeket, melyeken továbbra is gyümölcsözők lehetnek a szakmai kapcsolataink.
Ahogy Pakson, úgy Ukrajnában is fontosak az üzemidő hosszabbítás tapasztalatai. A most meglátogatott atomerőmű éppen karbantartáson lévő 1. blokkja éppen az elmúlt évben ünnepelte harminc éves működését. Jelenleg várják a nukleáris hatóság részéről az üzemidő hosszabbítás (ÜH) engedélyét. Szeretnék folytatni a 3-4. blokkok építését, így e téren is tudunk Paks II. révén kooperálni. A lakossággal való kommunikáció terén is hasznos a tapasztalatok cseréje.

A magyar küldöttség vezetője, Vécsi István Áron, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) munkatársa, a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) titkára a plenáris ülés bevezetőjében kiemelte, hogy a Csernobilban tett látogatásunk után felgyorsultak az események. Az MNT és UNT kapcsolatának célja kezdetekben a csernobili baleset jobb megismerése, ezáltal a fiatalok nukleáris kultúrájának szélesítése, a felelőségtudatuk növelése volt. Később az üzemelő blokkok helyzetének, helyi műszaki megoldásainak megismerése is előtérbe került, hiszen a két ország nukleáris termelésének céljai hasonlóak, de a jelenlévő körülmények eltérőek.

A köszöntők után Panasenko vezérigazgató úr tartott egy közel egyórás előadást. A kivetített, adatokkal és fotókkal bőségesen gazdagított előadásból a korábban már általam leírtakat most nem ismétlem, csak a leglényegesebbeket emeltem ki: 2016-os évük volt a legsikeresebb az eddigi harmincból. Az 1. blokk teljesítmény-kihasználási tényezője 86,7 % volt, ezzel az eredménnyel az ukrajnai reaktor-blokkok közül a negyedik legjobb lett. A két blokkban összesen 14.693 millió KWh villamos energiát termeltek és jó tudni, hogy jelenleg Ukrajnában a nukleáris bázisú villamosenergia-termelés a legolcsóbb.

Egy rövid kávészünet után egy prezentációban betekintést nyerhettünk az „Energiahíd Ukrajna-EU” címet viselő projekt megvalósításáról. A vetített tervből kiderült, hogy a két ország közötti 750 KV-os távvezeték újbóli használatba vétele mindkét ország érdeke. Ez esetben mi nem csak importálni tudnánk áramot Ukrajnából a jelenlegi 220 KV és 400 KV feszültségszintű távvezetékeken, hanem a jövőben a nálunk termelt felesleget exportálni is tudnánk Lengyelország számára e távvezeték „felélesztésével”.

Az ukrán tudományos élet és az Ukrán Nukleáris Társaság reprezentánsai a kivetített prezentációjuk segítségével mutatták be eredményeiket, és azokat a területeket, ahol aktivitást folytatnak. Kiemelték a balesettűrő fűtőelem fejlesztési irányzatot. Az itt zajló kutatásokhoz keresik a társintézményeket.  
Az előző témakörökhöz szorosan kapcsolódva, a magyar delegáció részéről Buránszky István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Rendszertechnikai Főosztály vezetője, az MNT Üzemeltetői Szakcsoport egyik elnöke tartott egy nagy sikerű orosz nyelvű prezentációt.

Üde színfoltja volt a konferenciának az észak-ukrán Rivne városából, az általunk Rovno néven ismert erőműből ez alkalommal érkezett három fiatal, helyi FINE képviselő bemutatkozó előadása. A kiosztott prospektusok az idei általuk szervezett – több száz amatőr és profi sportolót az erőműveik közvetlen környezetében megmozgató – kerékpáros (100 km), futó (21 km /11 km / 5 km), szabadterű úszó (165 m) és külön egy triatlonos (750 m úszás / 20 km kerékpározás / 5 km futás) verseny lényegesebb információit tartalmazzák. Természetesen – az együvé tartozás erősítése érdekében – valamennyi idei rendezvényükön szívesen látnak bennünket is! Számomra meggyőzőek voltak azok a kivetített fotók, melyek a fiatalok által az elmúlt évek során a nukleáris energetikát és vele együtt az egészséges életmódot népszerűsítő versenyeken készültek, különös tekintettel a vezetők személyes példamutatására, ugyanis ezeken még az első számú vezetők is aktivizálták magukat, élen járva a kitűzött, egyébiránt nem extrém távok teljesítésével. Sport mellett fotóversenyeket és kiállításokat is szerveznek a fiatalok. Műszaki alkotói pályázatokat, prezentációs előadói versenyeket hirdetnek, illetve több kerekasztal-beszélgetéses projektet is terveznek az idei évben. Oda figyelnek a közoktatásban tevékenykedő tanárok továbbképzésére és az ukrán felsőoktatási intézményekben is szerveznek előadásokat a nukleáris témakör iránt érdeklődő hallgatóság számára.

Harmadik felvonás

A bőséges szakmai programok után jöhetett a szombati kulturális program teljesítése, a levezetés. Vendéglátóink szervezésében látogatást tehettünk Osztrog (https://hu.wikipedia.org/wiki/Osztroh) egyetemi városban. Egy profi helyi idegenvezetés mellett megtekinthettük a Történelmi-kulturális Nemzeti Parkjukban, a Vörös-hegyen (Várhegy) lévő Ostrogski herceg (kenéz) várkastélyát és egy figyelemre méltó, könyv-nyomtatást bemutató múzeumot.

Szombat délután csoportunk látogatást tett a közeli Netyesin város múzeumában, mely csupán 2001-ben nyitotta meg kapuit, de ennek ellenére hihetetlenül gazdag gyűjteménnyel rendelkezik. A szakavatott muzeológusok a közvetlen környezetük kulturális és történeti értékeit, érdekességeit gyűjtik és mutatják be az érdeklődőknek. Még a Khmelnitsky Atomerőmű építésével kapcsolatos relikviák is itt kerültek elhelyezésre. Megtudtuk, hogy e múzeumban tematikus előadásokat és iskolai foglalkozásokat is tartanak, így méltán népszerű e hely.

Negyedik felvonás

A vasárnapi hazautazás során érdemes egy rövid összegzést tenni az ukrajnai szakmai út élményei kapcsán. Először is nagy-nagy köszönettel tartozunk Szucsán Marinának, aki nem csak a szervezés, hanem a kint töltött négy nap alatt is szívét-lelkét adta, hogy sikeresen teljesítsük a kitűzött céljainkat. Hálásan köszönjük Marina! Hálásan köszönjük Csonka Editnek is az önzetlen fordításokat, nem feledkezünk meg Lóránd Ferenc, Buránszky István segítőkész tolmácsolásairól és Vécsi István Áron szervező és csapatvezető tevékenységéről. Köszönjük még a két buszsofőr munkáját is, mert nélkülük – ahogy a fiatalok mondani szokták – még mindig Pakson, vagy Budapesten „dekkolnánk”. Legvégül, mint krónikás, egyenként minden utastársamnak köszönöm az élményekben gazdag és némi izgalmakkal „fűszerezett” négy napot. Nélkületek beszámolóm sem készülhetett volna el!

Ráadás

Ugye mindannyian emlékezünk arra, hogy terveink között egy vasárnap esti érkezés szerepelt. Amit az élet ingyen ad, azt el is szokta venni! – mondják mifelénk az emberek. Az első „rapid” határátkelés után jött a visszaúton tapasztalt nyolc órás (még a teknősbéka sebességét is meghazudtoló!) átkelés, de itt jegyezném meg, a szolgálatot precízen teljesítő határőrökre, vámosokra egy rossz szót sem mondhatunk...

Végül is Paksra csak hétfőn reggel hatra érkezve elkezdhettem a számítógépem püfölését. Átgondolva még egyszer az utazásunk értelmét, valamint azt is, hogy számukra és ukrán barátaink számára is miért fontos dolog az identitás, a hovatartozás, az együvé-tartozás. Ez utóbbi kapcsán Bagdy Emőke egyetemi tanártól származó idézetet javaslom tanulmányozni: „Elképesztő mértékben felgyorsult a világ, és egyre kevesebb idő jut egymásra. Az ünnepek valódi megünneplése, a valahova tartozás együttes élménye, a közös étkezések, a közös programok, ezek lassan kikopnak az ünnep fogalomköréből. Egész egyszerűen nincs ezekre idő. Ez tehát ennek az időszaknak a legnagyobb kihívása: időt tölteni azokkal az emberekkel, akik fontosak, és azokkal a dolgokkal, amelyek értékesek – hangsúlyozva, hogy nem anyagi értelemben.”

 

Lejegyezte: Sipos László József, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. minőségbiztosítási vezető mérnöke