XV. Nukleáris Technikai Szimpózium margójára

Komoly érdeklődés övezte az idei, tizenötödik Nukleáris Technikai Szimpóziumot. A konferenciának mindkét napján meghaladta a résztvevők száma a százhúszat. A nukleáris szakma Erzsébet Nagy Szállodában megtartott tudományos tanácskozásán harminchét előadás hangzott el. Idén két hangsúlyosabb téma volt, az egyik természetesen az új atomerőművi blokkok létesítése volt, a másik pedig a Visegrádi Négyek új Allegro névre keresztelt projektje, amely egy új héliumhűtésű gyorsreaktorhoz fűződő kutatási program.

A szimpózium programjának elsődleges célja a hazai tudományos eszmecsere elősegítése, egymás kölcsönös tájékoztatása az aktuális szakmai tevékenységekről. Minden nukleáris technikához kapcsolódó, érdeklődésre számot tartó témakör képviseltette magát, az építészettől a hulladékkezelésig, az új generációs reaktorok témakör, külön szekcióba mutatták be a fúziós technológia vívmányait, jelentős eredményeket láthattunk a reaktorfizika, a nukleáris és informatikai biztonsággal foglalkozó szakemberektől valamint ízelítőt kaptunk a témához kapcsolódó kommunikációról is.

  

A konferencia fórumot biztosított a hazai szakemberek, kutatók, valamint a szakma ifjabb művelői közötti kapcsolatépítésre, információ cserére. A plenáris és szekció előadások mellett a második napon kerekasztal-beszélgetést is tartottunk, ezen dr. Czifrus Szabolcs, a budapesti oktatóreaktor vezetője és Nős Bálint, az RHK Kft. műszaki és stratégiai igazgatója mellett Mezei Ferenc akadémikus fejtette ki véleményét. Őt Cserháti András a magyar fizika nemzetközi szinten jelenleg legismertebb képviselőjének nevezte. Részt vett a fórumon dr. Aszódi Attila kormánybiztos is, aki a Paks II. projekt jelenlegi állásáról beszélt a szakmai közönség előtt.

A programba ágyazott rövid közgyűlésen adtuk át a Magyar Nukleáris Társaság díjait. A Fermi fiatal kutatói díjat Kiss Gábor Gyula, az MTA ATOMKI munkatársa kapta, az Öveges-díjat megosztva Csatári László debreceni és Veres Jenő bátonyterenyei pedagógusnak ítélték. Simonyi Károly Emlékplakettel jutalmazták Papp Gergelyt, a müncheni Max Planck Plazmafizikai Intézet munkatársát. A Szilárd Leó Díj idén Pál Lénárd akadémikust illeti, aki a napokban, otthonában veszi át a díjat. A külföldön élő magyarok munkájának elismerésére szolgáló Szilárd Leó Érmet Pázsit Imre kapta, májusban veszi át.