Ausztrál kutatók a kilencvenes években kifejlesztett harmadik generációs SILEX (Separation of Isotopes by Laser Excitation) eljárásában pontosan hangolt hullámhosszú lézerrel csak az 235U izotópok egy elektronszintjéről „lökik ki” az oda kötött elektronokat és elektromágneses térrel választják el a keletkezett ionokat. Az ipari bevezetésre amerikaiakkal társultak. Az NRC 2012 szeptemberében engedélyt adott a lézeres urándúsításra: a Global Laser Enrichment projektcég 6 millió SWU/év kapacitású urándúsítót építhet és üzemeltethet 8% dúsításig bezárólag. Az észak-karolinai Wilmingtonban 2014-ben kezdenék és 2020-ra futtatnák fel a termelést. A titkosított technológia olcsóbb, átrendezheti a piacot, csökkentheti az atomerőművek üzemanyagának árát. Azonban jelentős nukleáris fegyverzetkorlátozási kockázata is van, mert a kisebb üzemméret és energiaigény folytán nehezebben felderíthető és ellenőrizhető, ezért egyszerűbb vele az uránbomba alapanyag rejtett gyártása.