A Magyar Nukleáris Társaság Elnöksége az iskolai fizikaoktatás kísérletes jellegének erősítésére és a kísérletező fizikatanárok elismerésére 2006. márciusában Öveges József Díjat alapított. A díjat iskolában oktató fizikatanárok nyerhetik el, az általuk benyújtott pályázat alapján.
Az Öveges Díj egy bronzból készült kisplasztika (Farkas Pál szobrászművész munkája), a díj elnyerését tanúsító oklevél, valamint egyszeri szakmai díj. |
Az Öveges-díjat 2018-ban nem hirdetjük meg. A Díj szabályainak az átalakítása folyamatban van.
********************************************************************************************************************
Az Öveges József Díj kuratóriuma
A pályázatokat az MNT Elnöksége által felkért Kuratórium értékeli.
Elnök: Dr. Sükösd Csaba címzetes egyetemi tanár (BME Budapest)
Tagok:
Görbe László középiskolai tanár (Szt. Margit Gimn. Budapest)
Dr. Juhász András egyetemi docens (ELTE Budapest)
Mester András középiskolai tanár (Diósgyőri Gimnázium, Diósgyőr).
Dr. Vida József főiskolai tanár (EKF Eger)
****************************************************************************************************************************************************************************
Öveges Díj - A verseny állása
2016-ban a Magyar Nukleáris Társaság Öveges József szakmai díját megosztva
Csatári László (Debrecen) nyerte el epx15 (2015) és Szikra (2016) jeligéjű pályamunkáival
és
Veres Jenő Csaba (Bátonyterenye) nyerte el Cartesius-Búvár(2011), „HŐ"-ség (2012), Rázós (2013), Naptűz (2014), fotoszintézis (2015) és Öveges ösvényein (2016) jeligéjű pályamunkáival!
Az eredményekhez ezúton is gratulálunk!
Korábbi díjazottak
2015: Zsigó Zsolt (Nyíregyháza)
2014: Csatári László (Debrecen)
2013: Zátonyi Sándor (Békéscsaba)
2012: Dr. Bartos-Elekes István (Nagyvárad)
2011: Jendrék Miklós (Vác)
2010: Zsigó Zsolt (Nyíregyháza)
2009: Dr. Nagy Anett (Szeged)
2008: Varga István (Ajak)
2007: Sebestyén Zoltán (Pécs)
2006: Dr. Piláth Károly (Budapest)
A pontverseny jelenlegi állása
1. Csatári László (Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Debrecen)
pontszám: 44+58/2=73
epx15 (2015) és Szikra (2016) jeligékre
2. Veres Jenő Csaba (Bátonyterenye, II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola)
pontszám: 34+78/2=73
Cartesius-Búvár(2011), „HŐ"-ség (2012), Rázós (2013), Naptűz (2014), fotoszintézis (2015) és Öveges ösvényein (2016) jeligékre
3. Leitner Lászlóné (Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium)
pontszám: 12,5/2=6,25
Hős (2011) és Gáz 2D-ben (2013) jeligékre
4. Teiermayer Attila (Szeged)
pontszám: 7,5/2=3,75
LED it be (2010) jeligére
Öveges díjak - Pályázati értékelések 2008-2016