2022. február 4-én a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) webináriumot szervezett. „A járványügyi védekezéshez kapcsolódóan felelőségteljesebbnek láttuk, ha nem személyes jelenléttel, hanem online formában szervezzük meg azt a tájékoztató fórumot, ahol tagjaink naprakész és első kézből jövő, hiteles információkhoz juthatnak a különböző nukleáris szakterületek munkájával kapcsolatban. Társaságunk hitvallása a szakmai átláthatóság és a nukleáris kultúra fejlesztése, melyet nagyban elősegítik az ilyen és ehhez hasonló események is. Nagy örömömre szolgál, hogy jókora érdeklődésnek örvendett a mai esemény, melyet az is bizonyít, hogy több mint 120 résztvevő hallgatta a konferencia előadásait. Az előadásokat követő hozzászólások és kérdések lehetőséget biztosítottak a szakmai párbeszéd kialakítására is, amit kiemelten fontosnak tartok.” - foglalta össze a fenti eseménnyel kapcsolatos tapasztalatait Pokol Gergő, az MNT elnöke.
Elnök úr megnyitóját követően Nemes Imre és Buránszky István előadásaiból az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel kapcsolatos kérdésekre kaphattak a résztvevők válaszokat. Nős Bálint a hazai radioaktív hulladékok kezelésének állásáról számolt be és adott kitekintést a nemzetközi helyzet aktualitásairól is. Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal elnök asszonya átfogó előadásában beszámolt a hivatalt érintő közelmúltbeli változásokról majd válaszolt a hallgatóság kérdéseire.
A második szekcióban a nukleáris innovációk bemutatása volt napirenden. A hallgatóság a magyar fűtőelemlaboratórium víziójától a protongyorsítóval hajtott neutronforrások aktualitásain és a magyar fejlesztésű Baleset Utáni Támogató Alkalmazáson át a Nukleáris Tervezői Mesteriskoláról is hallhatott átfogó előadásokat. Külön előadás szólt a szekció témáit összefogó Fenntartható Atomenergia Technológiai Platform hosszú távú stratégiájáról.
Délután pedig a díjazottaké volt a főszerep. Elnök úr és a kuratóriumok elnökei virtuálisan átadták a díjakat, a díjazottak pedig lehetőséget kaptak prezentációjuk bemutatására. Az MNT elnöksége és tagjai ezúton is gratulálnak mindenkinek, aki elismerésben, díjban részesült:
Licker-Szabó Ágota(Szilárd Leó Díj 2020),
Zoletnik Sándor (Szilárd Leó Díj 2021),
Dian Eszter (Fermi Fiatal Kutatói Díj 2020-2021),
Náfrádi Gábor (Fermi Fiatal Kutatói Díj 2020-2021),
Anda Gábor (Simonyi Károly Emlékplakett 2021).
Az esemény zárszavában elnök úr eredményesnek értékelte a rendezvényt és megerősítette, hogy továbbra is kiemelt jelentőséggel fogják kezelni a független, szakmai tájékoztató fórumok szervezését, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy az esemény honlapján (https://nuklearis.hu/i-mnt-nuklearis-technikai-webinarium) a következő hetekben további hasznos információk válnak elérhetővé.