Aktuális információk

2017. már. 30.

2017. március 16-án Gödöllőn, a 60. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatón műhelyfoglalkozást tartott Cserháti András, ’Infografikák – hogyan készítjük?’ címmel.

A foglalkozás második felében példaként összeállított egy egyszerű infografikát, amely az MNT térhatású logóját, vezetését és szakcsoportjait mutatja be.

2017. már. 27.

    Az atomenergetika fája köszöni, virul. Néhány ág, gally elvesztését könnyedén túléli. A korona, lombok tovább növekednek. A fa mellett is kisebb hajtások törnek elő, részben új, eltérő technológiák képviselői, új lehetőségekkel. Ezek a kicsi moduláris reaktorok (Small Modular Reactors, SMR). A modul önmagában működőképes, teljes kis kapacitású atomerőmű, belőlük akár több is szorosan egymás mellé építhető.
Az SMR tehát egy jövőbe mutató, új fejlesztési irány. Nem igazán vetélytársa a nagy atomerőműveknek.

2017. már. 06.

    Ezúton szeretnénk megköszönni minden adózónak, aki adója 1%-ával támogatja a Magyar Nukleáris Társaság munkáját!

 A nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát kell feltüntetni: 19668693-2-43

 A rendelkező nyilatkozatot az adóbevallás részeként, vagy függetlenül az adóbevallástól, legkésőbb május 22-ig küldhetik meg az adóhatóság részére postai, vagy elektronikus úton. Kivétel, hogy munkáltatói adómegállapítás esetén a munkáltatónak legkésőbb május 10-ig kell a nyilatkozatot átadni.

2017. már. 02.

A most megjelenő Infografika a fenti kérdéskört boncolgatja!

A hiteles tájékoztatás érdekében, szakmai kérdésekben továbbra is támogatjuk és segítjük a hozzánk forduló média-képviselőket.

 

2017. feb. 14.

Ti hogyan festenétek ki egy atomerőművet? pl. Vasarely vázlatok és atomerőmű modellek.

A februári infografikáról lehet ötletet meríteni :)

2017. feb. 01.

A fejlett dél-koreai oktatási rendszer az elmúlt években korszerű nukleáris felsőoktatási intézménnyel gazdagogott. Célja angol nyelvű posztgraduális képzés hazai és külföldi (Ázsia, Közel-Kelet, Afrika) szakemberek részére.

További részletek az új infografikán.

2017. jan. 31.

Horváth Ákos, Balázsi Katalin és Balázsi Csaba cikke a Nukleonban.

A következő generációs fúziós reaktorok fejlesztése szempontjából kulcskérdés olyan szerkezeti anyagok kifejlesztése, amelyek magas hőmérsékleten (1000 °C) is szilárdak, és a neutronsugárzással szembeni ellenállásuk meghaladja a jelenleg ismert anyagokét. A magasabb hőmérsékletek eléréséhez olyan eljárásra van szükség, amelyet magas olvadáspontú fémek előállításánál már alkalmaznak: porkohászat, mechanikai ötvözés.

2016. dec. 22.

2016. december 20-án otthonában vette át Pál Lénárd a MNT Szilárd Leó díját.

A díjat az MNT elnöke Dr. Gadó János jelenlétébe adta át. Az átadás részeként - egyben Pál Lénárd munkásságának méltatásaként - több olyan esemény is felelevenítésre került, amelyekben Pál Lénárd tevékenysége meghatározó volt.

2016. dec. 16.

Komoly érdeklődés övezte az idei, tizenötödik Nukleáris Technikai Szimpóziumot. A konferenciának mindkét napján meghaladta a résztvevők száma a százhúszat. A nukleáris szakma Erzsébet Nagy Szállodában megtartott tudományos tanácskozásán harminchét előadás hangzott el. Idén két hangsúlyosabb téma volt, az egyik természetesen az új atomerőművi blokkok létesítése volt, a másik pedig a Visegrádi Négyek új Allegro névre keresztelt projektje, amely egy új héliumhűtésű gyorsreaktorhoz fűződő kutatási program.

2016. nov. 26.

Idén is megrendezésre kerül a FINE Szakmai Hétvégéje. December 2.-3. között a BME Kármán Tódor Kollégiumban kerül sor a rendezvényre.

December 2.-án lehetőség van meglátogatni a paksi KKÁT-t (Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója), amihez a regisztrációt mielőbb várjuk. A december 3.-i program keretében szakmai témájú előadások lesznek, és elsőként idén meghírdettük a FINE előadói versenyt is, amely a Fiatalok a Nukleáris Energetikáról néven kerül megrendezésre, amelyre várjuk a lelkes jelentkezőket.