Aktuális információk

2019. jan. 02.

Kedves Tagság!

Igen, a májusi Közgyűlésen a tagság minket, tehát az új elnököt, alelnököket, titkárt és elnökséget bízott meg az MNT irányításával a következő három évben. Köszönjük elődeinknek az igényes, odaadó munkát, szeretnénk legalább úgy teljesíteni, mint ők.

Nem lesz egyszerű, vannak kihívások a társaságon belül és kívül is. Jó lenne egyenletesebben terhelni azokat, akik aktívak és minél több tagot bevonni ebbe a körbe. Nem elég, ha a szakma saját körben mozgolódik, kifelé is terjeszteni kell az ismereteket, nézeteinket, érvényesíteni kell hatásunkat. Ami a nukleáris témák túlpolitizáltsága miatt nehéz, hiszen még szűken vett szakmai megnyilvánulásaink is azonnal politikai felhangokat kaphatnak.

Mindezek ellenére mi optimistán, jó kedvvel és sok-sok innovatív ötlettel kezdünk bele a most induló ciklusba. A lendület és józanság megvan hozzá, és a remény is, hogy sokan bekapcsolódtok és számotokra is élvezetes lesz a közreműködés.

BÚÉK!

Cserháti András elnök, Pokol Gergő, Sükösd Csaba alelnök, Vécsi István Áron titkár

2018. dec. 10.

készítette: Radnóti Katalin

Nukleáris témában az 1986-os csernobili balesetet követő évben, Marx György professzor úr javaslatára 1987-ben végeztem első felmérésemet több száz gimnazista és általános iskolai tanuló körében, akik még szervezett, iskolai körülmények között nem tanultak a témáról. Vagyis kifejezetten a tanulók máshonnan (újságok, TV műsorok, szülők, politikusok, az utóbbi években az internet, illetve közösségi felületek) szerzett esetleges tudására, illetve a témához való érzelmi viszonyulására voltam kíváncsi. A vizsgálatot megismételtem 1993-ban a megváltozott társadalmi viszonyok közt. 2007-ben és 2018-ban ismét felmérést végeztem a témában, melynek célja a vélemények alakulásának figyelemmel kísérése immár több évtizedes távlatokban.

Célkitűzésem az volt, hogy az eredmények közzétételével segítsem a tájékoztatási stratégia alakítását, és az iskolai oktatás számára is tanácsokkal szolgáljak.

A tanulmányban részletesen a 2018-as felmérést ismertetem, kitérve a korábbi évek tapasztalataira is azokban az esetekben, ahol ez lehetséges.

A teljes tanulmányt ezen link megnyitásával lehet letölteni.

2018. dec. 07.

Szekszárdon az első napi tanácskozást egy különleges, szakmát és szórakozást ötvöző színházi előadás követte. A résztvevők átvonultak a Német Színházba, ahol a Manna Produkció egy monodrámáját tekinthették meg Marie Curie életéről „Radioaktív” címmel, Gyöngy Zsuzsa színésznő előadásában, Kovács Dániel Ambrus rendezésében. A darab színre vitelét korábban az MNT szakértőjével és anyagilag is támogatta.
Mindezt egy újabb infografikával illusztráltuk, amely felsorol néhány előadás után elhangzott nézői véleményt is.

 

2018. dec. 03.

A Magyar Nukleáris Társaság 17. alkalommal szervezte meg szimpóziumát, Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban.
A magyar nyelvű konferencia elsődleges célja a hazai műszaki-tudományos eszmecsere elősegítése, egymás kölcsönös tájékoztatása a folyó szakmai tevékenységről. Fórum a hazai szakemberek, kutatók, valamint a szakma ifjabb művelői közötti kapcsolatépítésre, információ cserére. Minden nukleáris technikához kapcsolódó, érdeklődésre számot tartó eredménnyel, ismertetéssel lehetett jelentkezni. Főként az alábbi témakörökben voltak előadások: nukleáris technikák, új generációs reaktorok, fúziós technológia, reaktorfizika, termohidraulika, nukleáris biztonság, sugárvédelem, hatósági szabályozás, üzemeltetés, szakember utánpótlás és oktatás, tájékoztatás – és végül, de nem utolsósorban az új atomerőmű blokkok létesítése.

2018. okt. 25.

2018. október 18-19. között Pakson találkoztak a nukleáris üzemeltetők.

Az első nap szakmai előadást tartott Buránszky István, a fukushimai atomerőműben bekövetkezett baleset kiváltó okairól, a balesetről, a kárelhárításról és az atomerőmű aktuális helyzetéről. A szakcsoport tagjai ezután közös vacsora mellett, kötetlenebb formában eszmecserét folytattak a magyar nukleáris ipar múltjáról, jelenéről, jövőjéről.

2018. szep. 10.

A kánikula idején élénken foglalkoztatta a sajtót, a zöldeket, egyes politikusokat a Duna paksi hőterhelése. Infografikánk kitér a fizikai, környezetvédelmi, jogi háttérre, bemutatja, értékeli a Paksi Atomerőmű valamint az Átlátszó és Energiaklub méréseit, eredményeit. A korláthoz közeledve egyes követelésekkel szemben nem kell az atomerőművet teljesen leállítani, több más intézkedés is lehetséges. Az Országos Atomenergia Hivatal ellenőrzi a korlát betartását, eddig nem volt szükség beavatkozására.

2018. aug. 27.

A Magyar Nukleáris Társaság idén is pályázatot hirdet a Simonyi Károly Emlékplakett és a Fermi Fiatal Kutatói Díj odaítélésére.

A pályázatokat 2018. október 7.-ig várjuk, a pályázati kiírásban megadott elérhetőségek egyikére.

Továbbá felterjesztést (felterjesztéseket) várunk a Szilárd Leó Éremre és Szilárd Leó Díjra. A díjazott személyére a Magyar Nukleáris Társaság bármely tagja, vagy csoportja tehet javaslatot, a díjazott személyéről szóló döntést a Magyar Nukleáris Társaság elnöksége hozza meg.

Az Öveges-díjat 2018-ban nem hirdetjük meg. A Díj szabályainak az átalakítása folyamatban van.

2018. aug. 14.

Már ARCizmunk sem rezzen, hogy megint kimaradtak műveink a nyertesek közül a 18. ARC közérzeti pályázaton.

Idei téma az UNFAKE (vedd észre, leplezd le, mutasd meg!) volt. Észrevettük, lelepleztük és - ha másképp nem, így - megmutatjuk.

- Az átigazított GP plakát Lucsányi Dávid ötlete volt, kissé tovább igazította Cserháti András.

- A céllövöldét Sükösd Csaba eszelte ki, a grafikát Cserháti András iterálgatta.

2018. aug. 03.

A Magyar Nukleáris Társaság idén megszervezi a

XVII. Nukleáris Technikai Szimpóziumot, amelynek

helyszíne: Babits Mihály Kulturális Központ, 7100 Szekszárd, Szent István tér 10.

időpontja: 2018. november 29-30.

A már ismert témakörök mellett a szimpózium az alábbi három kiemelt területre kíván fókuszálni:

1. Nukleáris üzemanyag fejlesztések,

2. Nemzeti Nukleáris Kutatási Program újabb eredményei,

3. A nukleáris ipar szakember utánpótlása

A PROGRAM elérhető!

Absztraktfüzet a november 29-i előadásokhoz

Absztrakfüzet a november 30-i előadásokhoz

Poszterek kivonatai

A honlapon a Rendezvények/Hazai rendezvények menüpont alatt található a felhívás és az itt található link segítségével lehet regisztrálni:

http://nuklearis.hu/xvii-nuklearis-szimpozium-jelentkezesi-lap

Szeretettel várjuk a XVII. MNT Nukleáris Szimpóziumra!